Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az archívum

Cikkek találhatók

Rágalomnak bizonyultak a Newman Központ vezetői ellen felhozott vádak

2020.01.08

Hamisnak bizonyultak a sümegi Newman Központ vezetői ellen felhozott vádak!

Az eset előzménye, hogy 2016 nyarán feljelentették Kertész-Bakos Ferencet, miszerint áldoktorként tekékenykedik, Fülep Dánielt pedig, hogy elsikkasztja az iskola vagyonát....


    Az intézmény a megalapítása pillanatától intenzív támadásoknak volt kitéve, melyben különböző politikai szereplők lejárató szándékú sajtócikkek mögé bújva működtek közre a kezdeményezés ellehetetlenítésében. Az internetet elárasztották az iskolát nevetségessé tevő cikkek.    
A John Henry Newman Oktatási Központ 2015-ben Sümegen közösségi főiskolát alapított abból a célból, hogy hit és értelem egységében, katolikus keresztény világnézeten, igazságon és etikán nyugvó képzéseket nyújtson gazdasági tudományterületeken.     
Az intézmény rövid idő alatt 8 új tankönyvet adott ki, 27 nemzetközi konferencia-előadást tartott, nemzetközi hírű tudósokat nyert meg ügyének, több országos hírű rendezvényt bonyolított le, és nem utolsó sorban állami elismerést nyert, de a képzések mégsem indulhattak el.    
A képzési programot megakadályozni szándékozók sosem a Newman Központ tudományos munkáját illették szakmai kritikával, hanem a jól bevált bolsevik módszert követve mindig személyre támadtak. Mivel mindezek nem jártak eredménnyel, az iskolakezdés végső megakadályozására 2016 nyarán büntető feljelentést tettek a rendőrségen jelentős értékre elkövetett sikkasztás és más bűncselekmények gyanújával.     
A közel másfél évig tartó nyomozást a rendőrség lezárta. "Mivel a nyomozás adatai alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése és az eljárás folytatásától sem várható eredmény, az eljárást megszüntette."
 

Kamu volt minden feljelentés a sümegi Newman Főiskola ügyében

2020.04.19

Lejáratókampány volt az összes vádaskodás. Álprofesszor, kamuegyetem, diplomagyár, sikkasztás. Ezek voltak a szalagcímek hívószavai. Portálunkon többször is foglalkoztunk a témával, hogy Sümegen a Newman Központ az önkormányzattal összefogva közösségi főiskola alapításába kezdett 2 évvel ezelőtt. Az iskola megkapta az állami működési engedélyt, de mielőtt megkezdhette volna a tanévet, sikkasztás vádjával feljelentették őket, a feljelentésre való hivatkozással pedig a város szerződést bontott velük.

http://estiujsag.hu/belfold/kamu-volt-minden-feljelentes-a-sumegi-newman-foiskola-ugyeben

 

Mappák találhatók

Mappák nem találhatók